Cikk bejegyzések

Busó kupa Nemzetközi Ökölvívó verseny

Posted on február 28, 2015 by Szeged Box Club

Február 28-án került sor első alkalommal, hogy a Mohácsi Torna Egylet ökölvívó szakosztálya megrendezte a nemzetközi Busó Kupa nemzetközi ökölvívó gálát.

A Városi  Sportcsarnok adott otthont a délután 3 órakor megrendezésre került rangos sporteseménynek, melyen 16 csapat közel 90 indulója léphetett szorítóba.

A Szeged Box Club képviseletében a női mezőnyben Ocskó Anna (57),  Oláh Lili (60), fiúk között Balogh Milán (70), Vata Gábor (69) és Major Árpád (+91).

Edzők: Kakuszi Tibor és Gál László

Ocskó Anna (57) edzőmérkőzést folytatott Kiskunfélegyházi Mátrai Klaudia ellen. Anna higgadt bunyóját folytatva, és edzői utasításait betartva minden menetet irányítva könnyedén hozta a mérkőzést.

Oláh Lili (60) a nála tapasztaltabb, verekedős szekszárdi Aranyi Katalin ellen vívott csatát. Lili a harmadik menetben kicsit elfáradt és ellenfele felülkerekedett rajta, így sajnos vereséget szenvedett.

Harmadikként a szegediek közül Balogh Milán (70) boxolt. A horvát Mateo Brekalo  több mérkőzéssel és nagyobb rutinnal bírt így edzői kénytelenek voltak az első menetben bedobni a törölközőt. Milán nemrég ismerkedett meg az ökölvívással, lesz még alkalma bizonyítani.

A szegediek utolsó versenyzője Vata Gábor (69) – Böhönyei Gyula (Kaposvár) ügyes, kiegyensúlyozott boxot mutatva, nagy csatát vívott. Az elején nehézkes kezdés után a második menetben Gabi beindult, egyenesei, csapottai rendre betaláltak, többször megfogta a kötélnél ellenfelét. A 4. menetben bedobták a törölközőt. Vata TKO-val hozta a mérkőzést!

Major Árpádnak (+91) sajnos nem volt ellenfele.

Női Ökölvívók Válogató Versenye Székesfehérvár

Posted on január 31, 2015 by Szeged Box Club

Január 31-én Székesfehérváron megrendezésre került a női válogató verseny.                  A Szeged Box Clubot ifjúsági korcsoportban 57 kg-ban Ocskó Anna, 69 kg-ban Cseri Gitta képviselte. Elit korcsoportban Oláh Lili 60kg-ban és Nagy Bianka 69 kg-ban lépett a szorítóba. Először Cseri Gitta szólították. Horváth Alízzal (Taksony) bokszolt 2 menetet, majd Szeles Renátával (Bozai Box Club) küzdött meg 2 menetben. Mivel a két ellenfele elit korcsoportban indult, ezért bemutató meccset játszottak. Gitta ennek ellenére bizonyította, hogy két felnőtt versenyző sem okoz neki gondot. Másodjára Ocskó Anna Demény Máriával (Szőlőskert Nagyréde) lépett kötelek közé. Anna idén második győzelmét szerezte meg, sokat fejlődött, az egész mérkőzésen irányított, így pontozásos győzelmet aratott. Elit korcsoportban Oláh Lili kezdett Bogárdi Mónikával (Vecsés). Lili második hivatalos mérkőzésén bátran kezdett, de a rutinosabb ellenfelével szemben nem tudta érvényesíteni akaratát. A napot Nagy Bianka mérkőzése zárta Szabó Nikolettával (Madárfészek Akadémia). Bianka a 64 kg-os súlycsoportból a 69 kg-os csoportba lépett, ahol nagyszerűen kezdett. A tőle megszokott eleganciával aratott győzelmet ellenfele fölött. Gratulálunk a lányoknak, hajrá Szeged Box Club!

Marosparti Pofonparti

Posted on január 23, 2015 by Szeged Box Club

Makó adott otthont a Marosparti Ökölvívó pofonpartinak. Az Erdei János Városi Sportcsarnokban
megrendezett tornán 9 klub jelent meg, közel 70 versenyzővel.

A barátságos keretek között lezajló versenyen a Szeged Box Clubbot 17 versenyző képviselte.

Bemutató mérkőzést vívott Juhász Alex (31) és Merész Zoltán (35).
A 8 éves Alexnek első meccse volt és bátran küzdve bizonyította be,hogy büszke lehet rá
klubja. Zoli 11 éves, és talán a legnagyobb "kis" tehetség, aki - bár döntetlen végeredmény született,
könnyedén kerülne fölénybe, már a serdülő mezőnyben is.

Serdülő korcsoportban Juhász György (39), Fuksz László (58) és Balázs Zsolt (71) vívtak meg.
Gyurinak első mérkőzése volt,de ügyesen helyt állt a rutinosabb Simonka Rajmund ellen.
 Fuksz Laci az első menetben ugyan kicsit álmosan kezdett,de a második menetben nagy küzdelemben győzelemmel fejezte be a mérkőzést. Zsolti is még kezdő versenyző,de sajnos alul maradt ellenfelével szemben.

Női 52 kb-ban Kisapáti Adrienn, akinek első mérkőzése volt. Nagy küzdelemben pontozással alul maradt
Kalmár Beatrix ellen.
Az 57 kilósok között Ocskó Anna ismét tanubizonyságot tett hatalmas szívéről és győzni akarásáról.
Anna még ifi versenyző és ellenfele a Felnőtt Karácsonyi Valentina volt (BSE), akire
akaratát ráerőltetve és az edzők instrukcióit betartva egy színvonalas mérkőzésen győzelmet aratott.

Egyetlen junior versenyzőnk, Balog Milán (66) sajnos vereséget szenvedett a nála rutinosabb
Bosnyák Péterrel (KSC) szemben.

Ifjúsági korcsoportban Gál Konrád (56), Faragó Gábor (60),Szikora Tamás (57),
Vata Gábor (75) és Nagy Ádám (+91) képviselték a szegedi csapatot.
Konrád az első menetben döntő fölénnyel könnyedén befejezte a mérkőzést Szabó Áronnal (KSC) szemben.
Faragó alul maradt a rutinosabb Kovács Kristóf (60) ellen.
Szikora Tamás első mérkőzésén pontozással vereséget szenvedett,de rendkívül jó boxot produkált.
Vata a nagy ütő Fekete Istvánon (KSC) kerekedett felül egy izgalmas mérkőzésen.
A nehézsúlyúak között Nagy Ádám élete második mérkőzésén hatalmas szívvel boxolt.
A mérkőzés pontozásos vereség lett az SZB részére.

A klub egyetlen felnőtt versenyzője a 75 kilós Oroyovwe-Onoriode Isaac (Ziki) iskola
boxot mutatva az első menetben döntő fölénnyel fejezte be a mérkőzést Farkas Ádám (ASK) ellen.

A klub minden versenyzője maximális teljesítményt nyújtva küzdött és sikert sikerre
halmozva tette büszkévé edzőit és csapatát.
Gratulálunk!

Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság

Posted on november 6, 2014 by Szeged Box Club

Ma kezdődött Debrecenben az Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság.

41 egyesület 95 versenyzővel indul.

A SZEGED BOX CLUB  versenyzője VATA GÁBOR  69 kg.

Az ő súlycsoportjában 15 induló van.

Ma játszik VATA GÁBOR - Tóth Tamás ( Csepel )

HAJRÁ GABI !!!

9 induló,8 érem a Női Magyar Bajnokságon

Posted on november 2, 2014 by Szeged Box Club

Rendkívül sikeresen zárult a SZEGED BOX CLUB  számára a 2014. évi Női Ökölvívó Magyar Bajnokság!

9 indulóból 8 -an éremmel tértek haza Egerből!

2      Aranyérem : DUDÁS DANIELLA     Junior 54 kg

                           NAGY BIANKA            Elit 64 kg

 

1 Ezüstérem:      BARANKAI VIRGINIA      Elit 48 kg

 

5 Bronzérem:     CSERI GITTA            Junior  66 kg

                         OCSKÓ ANNA          Ifjúsági  57 kg

                          SZŐTS VIKTÓRIA    Ifjúsági  60 kg

                          GÁL MÓNIKA           Elit  48 kg

                          KOVÁCS ILDIKÓ       Elit 51 kg

 

Szép volt lányok!

Gratulálunk!

A Női O.B. harmadik napjának az eredményei.

Posted on október 30, 2014 by Szeged Box Club

DUDÁS DANIELLA  a mai nyertes meccsével megszerezte a Junior Országos Magyar Bajnoki címet!

Gratulálunk DANIELLA ! !

NAGY BIANKA - egyhangú pontozással győzte le a mai ellenfelét!

Holnap a döntőben Kocsmáros Mercédesz ( Nyíregyháza) lesz az ellenfele.

BARANKAI VIRGINIA  - Böde Anita ( K.S.I.)  mérkőznek meg a bajnoki címért.

Holnap a Szeged Box Club 2  versenyzője is a Felnőtt Országos Bajnoki cím megszerzéséért száll ringbe ! ! !

HAJRÁ LÁNYOK ! ! !

Női O.B. harmadik nap mérkőzései

Posted on október 30, 2014 by Szeged Box Club

Ma játszik az elődöntőben a döntőbe jutásért NAGY BIANKA - Németh Annamária (T.M.Ö.)

Ma a döntőben játszik DUDÁS DANIELLA - Endre Krisztina (Gladiátor Akadémia)

HAJRÁ LÁNYOK!!!

Női O.B. második nap eredményei

Posted on október 29, 2014 by Szeged Box Club

A második nap eredményei:

DUDÁS DANIELLA - pontozásos nyereség, ezzel Daniella a döntőbe jutott!

GÁL MÓNIKA - pontozásos vereség, 3.helyezés

BARANKAI VIRGINIA - T.K.O. az első menetben. Virginia döntős!

KOVÁCS ILDIKÓ - pontozásos vereség 3.hely

OLÁH LILI - pontozásos vereség.

NAGY BIANKA - pontozásos győzelem,így holnap az elődöntőben játszik.

HAJRÁ LÁNYOK!!!

A Női O.B.2.nap eseményei

Posted on október 29, 2014 by Szeged Box Club

A mai napon délután 2 - kor kezdődnek a mérkőzések:

Junior:

54 kg DUDÁS DANIELLA - Róka Vanessza ( Sopron)

Elit:

48 kg GÁL MÓNIKA - Böbe Anita ( KSI)

48 kg BARANKAI VIRGINIA - Balogh Anna ( KSI)

Két ágon 2 szegedi van az elődöntőben !

51 kg KOVÁCS ILDIKÓ - Váry Lili ( Vecsés)

60 kg OLÁH LILI - Fülep Emese (Egri Sport Iskola)

64 kg NAGY BIANKA - Rajos Viktória (V.GY.S.E.)

HAJRÁ LÁNYOK!!!

A Női O.B. első nap eredményei

Posted on október 28, 2014 by Szeged Box Club

CSERI GITTA:    pontozásos vereség,így Gitta   3.helyezés

OCSKÓ ANNA:   pontozásos vereség így ő is     3.helyezés

SZŐTS VIKTÓRIA: vereség, szintén                  3.helyezés

 

GÁL MÓNIKA : egyhangú pontozással nyert! Így Mónika bejutott a legjobb négy közé!

A következő ellenfele Böbe Anita (KSI) lesz,akivel a döntőbe jutásért küzdenek meg!

HAJRÁ LÁNYOK!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás