A Szegedi Box Club újonnan indult portrésorozatát, amelyben bemutatjuk kitartó és törzstagjainkat, dr. Varga Sándorral indítjuk, aki a Szegedi Tudományegyetem Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszékén adjunktus már lassan tíz éve.

– Amióta Szegeden vagyok minden félévben hirdettünk meg gyakorlati táncórákat; nagyon sokáig színpadi táncos is voltam ezenkívül húsz évnyi táncházvezető tapasztalattal is rendelkezem. Viszont az elmúlt években már sokkal ritkábban táncoltam, már nem része a mindennapi rutinomnak.

Hogyan jutottál el a néptánctól a Szeged Box Club-ig?

– Négy-öt évvel ezelőtt beszélgettem egy barátommal, aki a gimnazista évei alatt önvédelmi tanfolyamra járt, ő ajánlotta ezt a sportágat. A táncot ekkor már ugye nem űztem aktív szinten, hiányzott a mozgás az életemből. Ebben az időben lettem tagja a MTA Zenetudományi Intézetének, a két munkahely pedig már megkövetelt egy intenzívebb mozgáskultúra beiktatását a mindennapokba, a boksz pedig remek stressz levezető megoldásnak tűnt.

Mit adnak számodra a boksz edzések?

-Elsősorban egy intenzív mozgásterápiáról van szó, amely fizikai értelemben is iszonyatosan karban tartja a testet, viszont nem szabad megfeledkezni a mindennapokban felgyülemlett feszültségekről sem, melyek levezetésére is az egyik legtökéletesebb sport. Edzés után minden rendben van. Ezenkívül azt vettem észre magamon, hogy sokkal könnyebben kezelem a személyi konfliktusaimat, amióta űzöm ezt a sportot. Okosabb és ügyesebben tudok viselkedni kiélezett helyzetekben is.

Gondolkodtál már rajta, hogy túllépj a hobby szinten és kipróbáld magad egy versenyen?

-Természetesen megfordult már a fejemben a gondolat, viszont arra nincs esélyem, hogy versenyző legyek, de léteznek kisebb megmérettetések hobbisták számára is. Azonban egy ilyen jellegű versenyhez is még sokat kellene fejlődnöm. A versenyszint megköveteli a mindennapi edzést, nekem viszont a két munka mellett egyszerűen nem lenne időm rá. A nyár jöhetne szóba egyedül, mint felkészülési időszak viszont akkor, mint mindenki más én is teljesen eltűnök a föld felszínéről, kikapcsolom magam a munkából és a hétköznapi rutinból. Emellett pedig az egyetemi munkámból kifolyólag sem biztos, hogy szerencsés volna, ha monoklival a szemem alatt jelennék meg órát tartani, a diákok lehet, hogy nem az anyagra koncentrálnának. Nem zárom ki a versenyzés lehetőségét, meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok a jövőben.

Kiknek ajánlanád ezt a sportot?

– Mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül, hiszen, amikor belépünk a terembe onnantól kezdve eltűnnek a nemi- és korkülönbségek, mindenki egyenlő. Egyetlen dolog számít, méghozzá az, hogy akard és csináld a feladatokat! Nagyon sokrétű a társaság hiszen akadnak közöttünk egyetemi oktatók, ügyvédek, volt sportolók, rendőrök, diákok, tehát az élet minden területéről vagyunk. Mi idősebb hobbisták magunkat viccesen „nyugdíjasoknak” is szoktuk nevezni. Nincsenek konfliktusaink, mindenki megtalálja benne a helyét. Úgy érzem nekem sikerült.

Hogyan jellemeznéd a közösségeteket?

-Egy igazi közösség alakult már ki az évek alatt. Mai napig rengeteg pozitívumot élek meg az edzőteremben a bokszolókkal kapcsolatban, tetszik hogy mennyire tiszta játszma ez. Amikor beérünk a terembe onnantól eltűnik minden fajta különbség. Évente egy-két alkalommal összejöveteleket is szoktunk szervezni, az ember itt tényleg azt érzi, hogy tartozik valahová, ahol a legfontosabb dolgokban támogatjuk egymást.

Ha ti is szeretnétek egy ilyen közösségbe tartozni, ahol le tudjátok vezetni a felgyülemlett feszültséget, ahol új embereket ismerhettek meg látogassatok el edzéseinkre hétköznaponként délelőtt kilenc órától vagy délutánonként öt órától az Újszegedi Sportcsarnokba.

Sándornak köszönjük az interjút, ha úgy döntene, hogy egyszer mégis szorítóba állna, természetesen be fogunk róla számolni!